XX. Országos Gyógyszertári Asszisztens Továbbképző Előadói Vándorserleg Verseny

A gyógyszertári asszisztensek kétévente megrendezésre kerülő előadói vándorversenye régi hagyományokkal rendelkezik. Ez évben a huszadik alkalommal kerül megrendezésre, ami azt jelenti, hogy ez a rendezvény sorozat 40 évvel ezelőtt indult útjára a Gyógyszertári Asszisztensek Szakmai Egyesülete és az „Orea-Hygiea” Pro Assistentiam Pharmacie Alapítvány gondozásában.

Miután a hagyományok szerint a rendezés megtisztelő feladatát az előző verseny győztesének munkáltatója kaphatja meg, így 2010-ben ezt a jogot Intézetünk az Országos Gyógyszerészeti Intézet tekinti magáénak. A rendezvény célja, hogy az asszisztensek, szakasszisztensek szakmai ismereteiket bővítsék, továbbá, hogy átadhassák egymásnak és az érdeklődőknek a munkájuk során szerzett tapasztalatokat.

A verseny megrendezésre 2010. szeptember 9-11-én kerül sor, Cegléden a Best Western Hotel Aquarell-ben.

A verseny- és továbbképző előadásokon túl igyekszünk a résztvevőknek tartalmas kikapcsolódást biztosítani, amely során az Országos Gyógyszerészeti Intézet – nem mint hatóság, hanem – mint a rendezvény házigazdája egy kicsit más oldaláról mutatkozik be.

Az alábbi rövid program előzetessel szeretnénk minél több kolléga érdeklődését felkelteni.

A tartalmas továbbképző-, és versenyelőadásokon túl lehetőség nyílik Cegléd néhány nevezetességének megtekintésére (pl. Jazzdob Történeti Gyűjtemény, Kossuth Múzeum Kossuth Lajos relikviái) a kirándulás végén rövid hangverseny a Ceglédi Református Templomban.

Sor kerül egy ünnepi vacsorára meglepetés műsorral és zenével, tekintettel a XX. jubileumi rendezvényre.

A helyszínen a rendezvény teljes ideje alatt „Beragyogta a világot …” címmel gyönyörű fotókiállítás látható Szent Erzsébet életéről.

Minden érdeklődő és versenyezni szándékozó kollégát szertettel várunk!
 

Részletes program

Frissítve: 2010.09.01 12:28
Országos Gyógyszerészeti Intézet | 1051 Budapest, Zrínyi utca 3. | Levélcím: 1372 Postafiók 450.
Tel.: (1) 8869-300 | Fax: (1) 8869-460 | Elérhetőségek | Impresszum | Copyright

Iktatói ügyfélfogadás: hétfő-csütörtök: 8.30-12.00, péntek: 8.30-11.00