Magunkról
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) 1962-ben jött létre az Egészségügyi Minisztérium Műszaki Fejlesztési osztályából (korábbi Gyógyszerkönyvi laboratórium). 1968-ban az OGYI-hoz csatolták az OKI Kémiai osztályát is, s ezzel megalakult az egységes hatósági gyógyszerellenőrző szerv, általános hatáskörrel a gyógyszer-törzskönyvezés és –forgalmazás ellenőrzésére.
A népjóléti miniszter 1998-ban adta ki az OGYI új alapító okiratát. Ebben az OGYI egyrészt, mint a hatósági embergyógyászati gyógyszerellenőrzés országos szerve, másrészt, mint a Minisztérium gyógyszerészeti módszertani és tudományos központja kerül nevesítésre, azzal a megjegyzéssel, hogy ellátja a mindenkori jogszabályok által reá ruházott államigazgatási: hatósági vagy szakhatósági feladatokat is.
Az OGYI tevékenységi körei
Állami feladatként ellátandó alaptevékenysége:
a) Szakmai továbbképzések,
b) Rendszertanúsítás
c) Módszertani szakirányítás.
d) Humán gyógyszerkészítmények engedélyezésének, forgalmazásának hatósági feladataival összefüggő szakértői tevékenység,
Kiegészítő tevékenysége:
a) Módszertani szakirányítás,
b) Rendszertanúsítás,
c) Szakmai továbbképzések.
Kisegítő tevékenysége:
a) Fordítás, tolmácsolás,
b) Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás,
c) Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása,
d) Könyvkiadás,
e) Egyéb kiadói tevékenység,
f) Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése,
g) M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység,
h) 639990 M.n.s. egyéb információs szolgáltatás.
Vállalkozási tevékenysége:
a) Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása,
b) Információ-technológiai szaktanácsadás,
c) Egyéb kiadói tevékenység
d) M.n.s. egyéb információs szolgáltatás,
e) Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése,
f) M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység,
Az OGYI feladatkörei
a) Hatósági, szakhatósági, ellenőrzési feladatok ellátása jogszabályok által meghatározott esetekben,
b) Megkeresésre részt vesz a feladatkörét érintő jogszabályok előkészítésében, véleményezésében, illetve kezdeményezi azok felülvizsgálatát,
c) Megkeresésre közreműködik az Európai Közösségi jogharmonizációból fakadó feladatok végrehajtásában, közreműködik az európai integrációs feladatok ellátásában,
d) Kialakítja és működteti a feladatkörével kapcsolatos adatokra vonatkozó bejelentési, nyilvántartási, információs, tájékoztatási rendszereket,
e) Nemzetközi szakmai kapcsolatokat létesít és tart fenn a feladatai ellátásával összefüggésben, együttműködik a tagállami társhatóságokkal, az Európai Unió központi intézményeivel és azok munkacsoportjaival, ennek érdekében ellátja a nemzetközi tevékenység keretében feladatkörébe utalt tevékenységeket,
f) Együttműködik az Európa Tanács Gyógyszerminőségi és Egészségügyi Főigazgatóságával (EDQM) és annak munkacsoportjaival, ellátja az ezzel kapcsolatosan reá háruló feladatokat,
g) Együttműködik az Egészségügyi Világszervezettel, ellátja az ezzel kapcsolatosan reá háruló feladatokat,
h) A gyógyszerészet területén az Egészségügyi Minisztérium szervezési-módszertani, továbbképző és tudományos-kutató alapintézménye. E tevékenysége során együttműködik az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal, valamint a gyógyszerészet területén működő szakmai kollégiumokkal,
i) Szerkeszti és rendszeresen kiadja a Magyar Gyógyszerkönyvet
j) Szerkeszti és rendszeresen kiadja a Szabványos vénymintákat (Formulae normales),
k) Rendszeresen elemzi a gyógyszerfelhasználást a gyógyszerterápia korszerűsítésének előmozdítása érdekében,
l) Fejleszti a gyógyszerészeti tudományokat, a gyógyszerészeti módszertant, elősegíti a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazásba vételét,
m) Jogszabályokban és az alapító okiratában meghatározott tevékenységekre módszertani leveleket ad ki,
n) Részt vesz a gyógyszerészek képzésében, szak- és továbbképzésében
Az OGYI gazdálkodási jogköre
Az OGYI önállóan gazdálkodó, az előirányzatai felett rendelkezési jogosultság szempontjából teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv, amely a gazdálkodása megszervezésének módját tekintve önállóan gazdálkodik.

