GYIS Napok
Az OGYI kiemelten fontosnak tartja a szakemberek objektív, független gyógyszer-információval való ellátását. Ezt a célt a Gyógyszereink-OGYI Közlemények című folyóirat, a telefonos ügyfélszolgálat és az OGYI-gyógyszerismertetők tevékenysége mellett, a Gyógyszerismertető Konferenciák szerepét átvevő Gyógyszerismertető Napok elnevezésű rendezvény biztosítja.
Átlátva a hiteles információ egyre fokozódó jelentőségét, 2007. októberétől kiszélesítettük a továbbképzésen résztvevők körét a közforgalmú gyógyszertárban dolgozó gyógyszerész kollégákkal – megtartva, természetesen a korábban meghívottakat is, így az OGYI gyógyszerismertetőket, a tisztigyógyszerészi kar tagjait, az egészségpénztárakban ill. kórházakban dolgozó gyógyszerészeket.
A tanfolyam akkreditált, térítési díj mentes és kreditpont-szerző. A helyszín intézetünk V. emeleti előadóterme (Budapest, 1051 Zrínyi utca 3. V. 505.).
A teremben egyidejűleg 80-100 fő elhelyezésére van lehetőség, így a részvétel a beérkező jelentkezések sorrendjében történik.
A szakmai továbbképzést egész napos. A tematikában elsősorban az új gyógyszerekkel kapcsolatos információkat hangsúlyozzuk, szorosan kapcsolódva a gyógyszerészi gondozás területeihez, valamint a gyógyszerügyekkel kapcsolatos hatósági tevékenységekhez.
Gyógyszerismertető Napok 2012./I. félévi időpontok:
-
április 24.
Jelentkezni a jelentkezési lapot kitöltve levélben, vagy faxon, a (06-1)- 8869-466 számon lehet. Kérjük, hogy a jelentkezési lapon feltétlenül tüntessék fel a diploma megszerzésének évét és a működési nyilvántartási számot, mert azok nélkül nem áll módunkban a jelentkezést regisztrálni! A könnyebb kapcsolatfelvétel érdekében tüntessék fel a jelentkezők a telefonszámukat.

